„Mint az elválasztott gyermek (az anyjánál), olyan bennem az én lelkem.” – szól tovább a Dávid-i vallomás. Ez már képzeletünket nagyon megdolgoztató hasonlat. Nézzünk Dávid tükrébe! Gyermek, gyermeki lélek: a tiszta, a romlatlan, az érdek nélkül szerető, az anyára, a gondoskodóra rászoruló, akinek nem szégyen az alázat, az engedelmesség, hanem a róla gondoskodóval összekötő természetes kapocs. Igen, gyermeki lelkület, talán pont a Jézus-i első boldogság szerinti. Hangsúlyosan visszatükröződik itt az „elválasztott” minőség. Az elválasztott gyermek az, aki már az anyatejen felnőtt a szokásos ételek fogyasztására. Az elválasztott gyermekét Isten már felnevelte. Az így felnevelkedett és tőle eltávolodott Isten gyermek: mi magunk vagyunk. Istenhez köt a teremtés, az isteni szeretet, az hogy „Isten előbb szeretett” minket. És Istenhez köt mindennek az emléke is. Az elválasztás, a saját eltávolodásunk ideiglenessége (a mi rosszul értelmezett felnőttségünk, önállóságunk megélése) mutat Istenhez visszafelé, az Örök élet felé. Dávid így fejezi be lelkének bemutatását: Bízzál…az Úrban…mindörökké! Mi más lehetne az én lelkem alázatos vágya és biztatása is Isten és a valódi önmagam megismerése útján?”

2007-ben kapcsolódtam be egy biblikus önmunkálkodó csoport tevékenységébe, amelynek lényege, hogy a biblia tükrében vizsgáljuk önmagunkat. Ehhez a

Bodnár László-féle önmunkálkodó program alapján haladunk – dolgozatokat, tanulmányokat készítve az alábbi témák szerint:

1. Magatartásunk, kapcsolataink
2. Hibák felismerése
3. A szeretet színképe
4. Életszemléletünk
5. Alakulásunk feltételei
6. Az isteni akarat
7. A helyes szolgálat

Egy-egy témakörben 6-8 dolgozatot írunk, amelyeket egymásnak felolvasunk és megvitatunk. A fenti idézet egyik dolgozatom részlete.

Fénykép Csilláéknál